Kamarás Klára
                                   Kétség

                                            Valami vágy... valami álom...
                                            Valami kérdés... nem találom...
                                            Mondd el miért, vagy mondd miért ne...
                                            Nincs rá szavam! Ha vége, vége!

                                            Ó jajj, mi ez?--így szólt anyám,
                                            S meghalt azon az éjszakán.
                                            Ó jajj, mi ez?--kérdem és félek,
                                            Pedig még élek... én még mindig élek...

                                               Kamarás Klára
                                      A játék végén

                                               Nem hiszem el, hogy Te se vetted észre,
                                               úszva az álmok tengerén,
                                               (együtt, külön, csak te  meg én)
                                               hogy a sok játék, ócska kártyavár
                                               bár összedől a végjáték után,
                                               de mint gyümölcsben ott lapul a mag,
                                               valami mindig megmarad.
                                               Mind aki játszik, kicsit hazudik,
                                               de minden szó és mozdulat mögött
                                               az igazság magja rejtőzködik.
                                               Tőlem ne várj csodát,
                                               ne várj végszót,
                                               se biztatást: tovább!
                                               Én magamban vagyok erős
                                               és erős is csak akkor,
                                               hogyha hagynak,
                                               de ez az erő másra nem elég,
                                               egyedül csak magamnak.
                                               Néha úgy érzem, hogy csak állok,
                                               csak állok, szinte mozdulatlan,
                                               nézem, hogyan fut az idő,
                                               s egyetlen álló pont vagyok
                                               egy őrült sivatagban.

                                               2002.

                                               Halo
                                      Kerestelek, Kutattalak

                                               Kerestelek, kutattalak,
                                               Hogy újra a szívemhez érj,
                                               Hogy meghalld remegő hangom,
                                               Hogy utána testemhez érj

                                               Kerestelek, kutattalak,
                                               Mert szükségem volt és van rád -
                                               Ettől nagyon megrémültem,
                                               S talán Te is, ha hagynád,
                                               Hogy eluralkodjon rajtad
                                               Az érzés, hogy nem veszíthetsz,
                                               Vagy a szenvedély, a vágy,
                                               Mellyel keresztre feszíthetsz,
                                               Mellyel lelkemet borzolod,
                                               S gyermekibb leszek, mint voltam
                                               Majd csodálva nézzük -
                                               A Főnix már nem fekszik holtan.

                                               Kerestelek, kutattalak,
                                               Hogy újra a szívemhez érj,
                                               Hogy meghalld remegő hangom,
                                               Hogy utána testemből kérj.

                                               2002.07.

                                               Keller Ferenc (Szeth)
                                      A vándor

                                               Sehol sincs maradásom,
                                               otthonom országút.
                                               Fejemet lehajtom
                                               és könnyem a porba hull.

                                               Szakadt köpeny a vállamon,
                                               belekap néha a szél.
                                               Szívemet kitárom
                                               most az egész világ belefér.

                                               Koldultam, ha adtak,
                                               és éheztem, ha nem.
                                               Semmim sincs a világon,
                                               üres mindkét kezem.

                                               Eső mossa arcom,
                                               behunyom fáradt szemem,
                                               De megyek tovább az úton,
                                               én nem állok meg sohasem.

                                               2002.07.17.

                                        Keller Ferenc (Szeth)
                                Szavakba vésett gondolatok

                                        Szavakba vésett gondolatok,
                                        ennél többet nem adhatok.
                                        Sorsom az, hogy más legyek.
                                        Elindulok, elmegyek.
                                        De hová legyek? Ha a bú temet.
                                        És miért fájjon? Ha nem lehet.
                                        Hát legyen elég, ha a tűz emészt.
                                        Ne sírj, ha már nincs remény.
                                        Légy fukar! Ha van mit, adj!
                                        De ne sírj ! Vigaszt úgyse kapsz

                                        2002.07.21.

                                      Poeta
                              Egyedül

                                      Senki nem kérdezi mi baj, mi bánt,
                                      miért ne kivánnék hát megváltó halált?
                                      Sehogy nem lehet legyőzni a magányt,
                                      vehetek én akármerre irányt.

                                      Ha rossz vagyok, rossz mindenkinek,
                                      ha jó, akkor sem kellek senkinek.
                                      Önmagamba zárva, úgy kell élnem,
                                      hogy igazából nem szerettem.

                                      Mert akit tudtam volna úgy szeretni,
                                      nem tudott mást csak szemen köpni.
                                      Hátulról szúrni mellbe tőrökkel,
                                      hogy lásson vérben, összetörve.

                                      Se barátok, se szeretők, se család,
                                      nincs ki megosztaná velem otthonát.
                                      Hát ezért nem félem én a halált.
                                      Ennél csak jobb lehet odaát.

                                      2002.06.