BÖRTÖN
Ablakomból kitekintek
Föl a magas égre,
Rácsok előtt egy nyírfa áll,
A fa mögött... semmi se.
Jó a nyírnek, mert kinn van.
Szabadságát nem korlátozza fal,
Magányomat nem enyhíti
Más, csak egy-egy madárdal.
Szárnyalnék én is
Egyre magasabbra,
De előttem a rács
Mindezt megbénítja.
Gondolataim kavarognak,
Mint a forgószél,
Nekik szabad, őket nem gátolja
Más, csak a hívó messzeség.
2002.
A VULKÁN
Hatalmas rengések rázták meg,
A békésen szendergő hegyek,
Önfeledt nyugalmát,
Álmukból felriadt állatok
Nyugtalanul szimatolták,
Az ismeretlen hatalmát.
A föld mélyéből hirtelen
Gőzsípok dallama hullámzott,
S hozzá hamufelhők jártak haláltáncot.
Mindenki menekült, ki merre látott.
Rémült tekintetük az eget kémlelte,
S kaptak mázsás kőesőt fejükre,
Kit eltalált, elmerült mindörökre.
Majd a hegy kiöltötte vöröslő nyelvét,
Maga előtt görgetve keményre hűlt testét,
S teremtett kietlen pusztaságot ,
Hol nemrég még az élet lelte kedvét.
Nyelvét lejjebb, s egyre lejjebb dugta,
Így köszöntött be az esthajnal csillaga.
Az égő pokol lidérces fényében,
Hörgő vonyítások töltötték be a teret,
Az élők nyalogatták fájó sebeiket,
S könnyeiket hullatták, elpusztult társaik felett.
2002.06.05
VÁRAKOZÁS
A váróteremben idős néni üldögél,
Kezében kötőtűje csendesen zenél.
Számára a világ már nem is létezik,
A nővér hívása hozzá el sem érkezik.
Körülötte mindenki mosolyog,
Vállán egy segítő kéz kopog.
Ijedten tér vissza a valóságba,
S elzsibbadt lábain lassan
Betipeg az orvosi szobába.
2003.01.19
MÚZEUMI ÉLMÉNYEK
(Látogatás a Szépművészeti Múzeumban)
Teremőrök
Csodák között üres tekintetek
Ott ülnek mindig köztetek,
Így múlik el nagyság s dicsőség,
Nincs náluk fásultabb közösség.
Mulandóság
Sok festményt a távolság tesz naggyá
A távolságtól a címek válnak olvashatatlanná.
Ingázom tízszer, hússzor, százszor!
A lábam már nem érzem a fáradságtól.
Ám rengeteg alkotás van még hátra…
De már nem vagyok kíváncsi alkotójára.
Látványukkal megelégszem,
S annak ki ezt így álmodta,
Minden..."elismerésem?".
2002.11.22
VADGALAMB
Fagyosan csikordul a tél,
Kopasz platán ágai közt
Éhes vadgalamb üldögél.
Téli etetőben vidám verebek
Mohón csipegetik a búzaszemeket.
A galamb sóvárogva a szemeket nézi,
S marad neki is?... Nagyon reméli!
2003.01.1
RÉMÁLOM
Sűrűn visszatérő álom kerít hatalmába:
Forog velem a világ, hosszú zuhanás után,
Egy idegen helyen ébredek. Sötét van.
Elindulok, kezem téglafalba ütközik.
Kiutat keresek, egyre gyorsabban
S gyorsabban keringek a végtelen fal mellet,
Ajtó sehol, de nem adom fel. Keresek tovább.
Találok egy rést, csupasz kezemmel vadul
Kaparni kezdem, ujjaimból vér fakad,
Arcom alvadt vér szorítja, s fáradtan leroskadok...
Nagy reccsenésre éledek.
A teremben félhomály dereng,
Lassan szétnyílik az egyik fal s egy fémkar bújik elő,
Gyorsan közelít felém, rémülten nézek körül,
Hátrálok, próbálok menekülni, de midenhová követ.
Egyszer csak nincs tovább. Sarokba szorít!
Már már elér! Szívem a torkomban dobog!
S csuromvizesen felébredek.
2003.02.25
NAIV VERS
Egyedül ballagok a sötét utcákon haza,
Kabátom behúzom, mert az idő mostoha.
Tél lenne, de idén még hó nem esett,
Fekete lepel rontotta el az ünnepet.
Habár egyrészt nem is nagyon bánom,
Legalább nem kellett tologatni a hólapátom…
Ily botorságok vonják el figyelmem,
Egy fürge árny suhan el mellettem,
Kis levegő után kapkodom hirtelen.
Mikor visszafordul látom, hogy egy kutya
Hát ne ijessz meg engem te kis buta…
Odajön… Esdeklőn a szemembe néz…
- De jó lenne egy szelet zsíros kenyér!
Hazáig a lábam körül köröz,
Hátha befogadásra ösztönöz.
Örömmel megtenném, de nincs hely nálam,
Mi is alig férünk be a családdal.
2004.01.03
|