Kölcsey Ferenc 
                                    Ültem én... 

                                    Ültem én a forrás mellett, 
                                    Téli szél fúvt, ég borúlt, 
                                    Egy madárhang sem nyögdellett, 
                                    Egy rózsácska sem virúlt; 
                                    S e kebelnek mozdultára 
                                    Néztem kunyhóm ablakára, 
                                    Barna lyány, te laktad azt, 
                                    S véled éltem víg tavaszt! 
 
                                    Űlök én a forrás mellett, 
                                    Lágy zefír száll, ég derűl, 
                                    Száz madár zeng, bájlehellet 
                                    Száz rózsának kelyhén gyűl. 
                                    S e kebelnek mozdultára 
                                    Nézek kunyhóm ablakára, 
                                    Barna lyány, elhagytad azt, 
                                    S engemet bús tél hervaszt! 
 
                                    1826

                              Juhász Gyula 
                              Strófák 
 
                              Ó, álmaimnak tündérkirálynője, 
                              Uralkodjál örökké lelkemen, 
                              Engedd, hogy szívem álmát rólad szőjje, 
                              Habár ez álom lenne szemfedője 
                              És hervadása ez a szerelem! 

                              Te csak ragyogj tündéri szépségedben, 
                              Míg én a szürkeségbe olvadok, 
                              Míg egyre szebben, egyre ékesebben, 
                              A te örök bájadtól ihletetten, 
                              Fényt szórnak rád e lángoló dalok. 
 
                              1903

                           Juhász Gyula 
                           Áldás a fenyőkre 
 
                           Mikor a tavasszal ibolyák fakadtak, 
                           Ti maradtatok csak búsnak, hallgatagnak, 
                           Madár szólt, virág nyílt mindenféle ágon, 
                           Ti állottatok csak árván a világon. 
 
                           De lám, itt a tél is! Madár, virág, hol van? 
                           Ti maradtatok csak örök virulóan. 
                           Áldjon meg az Isten, ti jó fák, hű lelkek, 
                           Néma hirdetői örök Szerelemnek. 

                           1903

 
                             Juhász Gyula 
                             Költők 
 
                             Vannak poéták, akik sohsem írnak, 
                             Csak a szívükben élnek költemények, 
                             Valami nagy búbánat érte őket, 
                             S azóta lettek költőkké szegények. 
 
                             Egy szebb világnak épp úgy álmodói, 
                             Rajongás őket éppen úgy hevíti, 
                             És éppen olyan szomorúk, lemondók, 
                             Mint azok, akik -- verset tudnak írni! 
 
                             1904

                           Juhász Gyula 
                           Efemeridák 

                           A nevető nap fényes melegében 
                           Tiszavirágok szürkülnek a szélben; 
                           Szőke víz árja szeretőn néz rájok. 
                           Tiszavirágok, hej, tiszavirágok! 
 
                           Övék a mának édes, röpke násza, 
                           A pillanatnak gyönyörujjongása. 
                           Szeretve hagyják itt e szép világot. 
                           Tiszavirágok, hej, tiszavirágok! 
 
                           Nekem is szólt a gerlekacagás már, 
                           Tavaszi mámor engem is megszállt már, 
                           De szívem gyáván, bambán félreállott, 
                           Tiszavirágok, hej, tiszavirágok! 
 
                           1904 

                                      Garay János 
                                      A távolból. 
 
                                      Repülj, lágy énekem,  
                                      Susogló szárnyakon,  
                                      El messze, szép egem  
                                      Hol engem kéjre von,  
                                      Hol szebb a lány szeme,  
                                      Érzőbb a hív kebel, 
                                      S az ifju hő szive  
                                      Szent vágyban olvad el.  
 
                                      Lágyan, mint esti szél,  
                                      Búsan, mint csattogány,  
                                      Mely társért nyögdicsél,  
                                      Leljen az égi lány; 
                                      Sovárgó szárnyadon,  
                                      Mint esti fúvalom,  
                                      Epedve csattogjon  
                                      Szerelmi súgalom.  
 
                                      Suhanj be véltlenűl  
                                      Titkos-szerelmesen,  
                                      Ne halljon lesdi fül,  
                                      Ne lásson kandi szem,  
                                      Tiltott vidékemen  
                                      Lánykámat ott leled,  
                                      Hol május-téreken  
                                      Füzérkét köt neked.