Mócsainé Várvölgyi Csilla:

                          Káprázat

                                Porszem vagyok ezen a világon,
                                semmiből jöttem,  sehová sem vágyom.
                                Agyam rezgése mégis azt dobogta:
                                -Emelkedjek fel, a magasba.

                                A világot végtelen távolságból láttam.
                                Álmaim mezején jártam.
                                Egy csillagról néztem le a Földre.
                                Boldogság fogott el örökre.

                                Belenéztem a lángoló Napba.
                                Nem féltem a fénytől, bár szemem vakította.
                                Szabadnak születtem, csodáltam a világot
                                a csend honolt,  madár sem járt ott

                                Nem létezett irigység.Kapzsiság és éhség.
                                Én voltam a minden.Alkotás és készség.
                                Fehér fényben úsztam, az öröklétben.
                                Káprázat voltam az idők tengerében.

                                Szemendei Ágnes:

                                Bezárt szív

                                        Mikor úgy éreztem
                                        vége, nincs tovább,
                                        bezártam a szívem,
                                        becsuktam ablakát.

                                        Elbújtam egy sarokba,
                                        hallgattam a csöndet.
                                        Azt hittem így marad,
                                       de egyszer dörömböltek.

                                       Oly sokáig volt már
                                       éjjel nappal zárva,
                                       úgy hittem nyithatok,
                                       nem vártam csodára.

                                       Te jöttél, maradtál,
                                       nem várt már csönd.
                                       A magányt kézenfogva
                                       halkan elköszönt.

                                       Az eltelt idő alatt
                                       megszületett a csoda.
                                       Ugy hívják szerelem,
                                       szívünk az otthona.

                                  Sárhelyi Erika:

                                  Aludj, kicsim

                                          Aludj, kicsi fiam,
                                          Én őrzöm álmodat,
                                          Már oson az éjjel
                                          Az ablakod alatt.

                                          Párnád sarkán pihen
                                          Egy kósza csillagfény,
                                          Elpihen a világ
                                          A sötét rejtekén.

                                          Madár sem dalol már,
                                          Aluszik a zöld rét,
                                          Álmodat vigyázzák
                                          Meseszép tündérkék.

                                          Bekukkant a vén Hold,
                                          Derűs és kerekded,
                                          Megsimítja lágyan
                                          Rebbenő szemedet.

                                          Aludj, kicsim, aludj,
                                          Álmodj varázslatot,
                                          Elhozza a reggel
                                          Gyönyörű holnapod.

                                          2004. július 8.

                             Víg Éva:

                             Éjjeli dal

                                    Ha az est leszáll,
                                    s halkan döngicsél az álom,
                                    befelé nézve,
                                    csillagok meséit várom.

                                    Az éj rám köszön,
                                    s képzelet repít az égen,
                                    virágok nyílnak
                                    a puha, bársonykék réten. 

                                    Vágyak tüze hamvad
                                    csillagok porában,
                                    szikrázó Nap-könnyek
                                    mutatják... hajnal van.

                               Turóczi Levente:

                               Ha...

                                       Ha menekülnél messze tőlem,
                                       És a tenger legmélyebb
                                       Zugába is bújnál:
                                       Utánad merülnék,
                                       Mint valami
                                       Áldott
                                       Búvár...

                                       Kiből az éltető levegőt úgy
                                       Kapod szomjas lelked
                                       Sóvárgó szívébe,
                                       Mint ahogyan
                                       Merül velem
                                       Hozzád az
                                       Áldott Nap
                                       Fénye.

                            Skrabák Ágnes:

                            Mindhalálig... /Zséda után szabadon/

                                  Bárhol fújjon a szerelem szele,
                                  és legyen bár sós könnyekkel tele,
                                  bárhogy, de utad vezessen felém,
                                  ébredj és szeress álmaink egén,
                                  vagy égessen forró szenvedélyem,
                                  álmodj és ölelj csillagos éjen,
                                  mindhalálig szeretlek, már érzem,
                                  mellettem élhess, Istentől kérem!

                               Szabolcs Piroska Julianna(Csingi):

                               Avar, füst, arany

                                       Míg kávém gőze lebeg
                                       s az üvegen vidáman
                                       csúszkál a nyár

                                       már avar, füst, arany
                                       lopózik a parkon át,
                                       s egy ütem dörömböl

                                       a lelkemben
                                       carpe diem...

                                       Pillám nehéz
                                       pergő falevél...
                                       mellettem az ősz 
                                       lustán megáll 

                                       ma délután....
                                       carpe diem

                                       és holnapután? 


                                       2005.09.

                         Ligeti Éva:

                         Labirintusban bolyong a lelkem

                               Labirintusban bolyong a lelkem 
                               Balgaság minden elhitt gondolat
                               Kiutat ebből eddig nem leltem 
                               Pillanat fénye rejtett gondokat

                               Szüntelen cikáz bennem a kétség
                               Valóban önzés, hogy még szeretlek? 
                               Borús ég alól nem látszik kékség 
                               Könnyek között csak néha nevetek

                               Szeretetlenül sivár az élet
                               Nem látom kőfal mögül az utat
                               Fájdalmas nekem ez az ítélet
                               Csillagos égbolt távolba mutat

                               Bolyongok mélán a falak között
                               Meglátom magam ferde lépteit 
                               Érzelemkáosz máig üldözött 
                               Nem látom csupán torzult képeit

                               Csalfaság minden színes varázslat
                               Mögötte üres kósza képzelet 
                               Követhetetlen hatásvadászat
                               Élvezhetetlen kétes élvezet

                               Labirintusban bolyong a lelkem
                               Balgaság veszni’ hagyni éveket
                               Ideje lenne magamra lelnem
                               Ameddig végleg el nem tévedek

                               2005.11.21

                       Füredi Judit:

                       Búcsú egy baráttól

                             Most elmész, elsodor tőlem az Élet
                             Mit tehet ilyenkor egy barát:
                             Könnyes szemmel elenged téged...
                             Lelkünk majd egyszer egymásra talál

                             Akkor majd ezernyi pillangó táncol
                             Fogjuk erősen egymás kezét 
                             -Legyek a világban- én is, te is-bárhol
                             Nem eresztlek soha, nem én...

                             Most pedig szaladj, menj el
                             Ne nézz vissza- szép emlék maradsz
                             Kísérjen téged követő szemem
                             Én ott leszek majd, bármerre is haladsz

                             2005.12.08

                            Kamarás Klára:

                            Hajléktalan az éjfélimisén

                                   Ide csak melegedni jöttem 
                                   Kinn hull a hó, s az éj hideg. 
                                   Ruhám kopott, hát tőlem itt is 
                                   Elhúzódnak az emberek. 

                                  Az imákból már rég kikoptam 
                                  S a hangom is olyan rekedt… 
                                  Itt ének száll feléd, s imádság 
                                  Velük szárnyalni nem merek. 

                                  Régi imáim elfeledtem: 
                                  Pedig nagyanyám oktatott… 
                                 De itt a tömjénfüstös éjben 
                                 Valami fájón felragyog. 

                                 Igen, hazudtam, loptam, ittam, 
                                 Volt asszonyom, de elhagyott. 
                                 A gyermekem, ki tudja hol van? 
                                Talán még él, talán halott.

                                Én nem kérek már semmi kincset:
                                Adtál, s elszórtam eleget…
                                Csak hadd maradjak itt a fényben, 
                                S jusson nekem is szeretet.

                                2005.12.14.